A szitanyomás még mindig erősen jelen van a grafikai és más iparágakban. Sonja Angerer röviden ismerteti ennek a lenyűgöző ágazatnak a történetét, és betekintést nyújt a jövőjébe is.

 

A digitális nyomtatás számos fejlett országban a nyomtatási technológia főáramává vált. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más nyomtatási módszereket már nem használnak. Sőt, egyes piaci szegmensekben ezek a módszerek jobban teljesítenek, mint valaha. A legkiemelkedőbb példa erre a szitanyomás (vagy szitanyomás).
Ebben a cikkben a következőket tekintjük át:

  • A szitanyomás története
  • Napjainkban a képzőművészet, a magas színvonalú befejező munkák, a textilnyomtatás és az ipari nyomtatás a fő piaci réseket jelenti.
  • A szitanyomás jövője.

FELTÉTEL: A poliészterszálból készült hálót sok szitanyomó cégnél elég gyakran használják. Képhitel: Janke a Angol nyelvű Wikipedia, CC BY-SA 3.0

 

A szitanyomás története

A szitanyomás egy olyan nyomtatási eljárás, amely egy finom hálóból készült szitát használ a festék hordozóanyagra, például papírra, szövetre vagy műanyagra történő átvitelére. Bár a poliészterszálból készült hálót sok vállalat meglehetősen gyakran használja, a selyemhálót már szélesebb körben alkalmazzák. Ezért továbbra is „szitanyomás” néven ismert.

Egyes történészek a nyomtatási módszert a középkori Ázsiáig vezetik vissza. Ennek oka a sablonos nyomtatási módszer, amely során a mintát egy vászonra helyezik, az üres területeket pedig áthatolhatatlan anyaggal vonják be. A festéket ezután a szitát a hordozóanyaghoz nyomva a tinta a hálónyílásokon keresztül nyomják ki. A kínai Song-dinasztia (i.sz. 960-1279) idején jegyeztek fel először hasonló eljárást, amelyet aztán a XV. század végén misszionáriusok és utazók hoztak Európába.

A módszert Európában eleinte nem használták annyira, mivel a finom selyemsziták nem voltak elérhetők. Európában nem voltak jövedelmező piaci rések sem. A sablonalapú festési módszereket azonban a világ számos országában használták műalkotások és feliratok készítésére.

FELIRAT: Képernyő a kiállított képpel, nyomtatásra készen. A kép forrása: Jon ‘ShakataGaNai’ Davis, CC BY 3.0

 

Kortárs szitanyomat

A modern szitanyomás az 1900-as években kezdődött, amikor több nyomdász elkezdett kísérletezni a fényreaktív vegyszerekkel, hogy a szitákon sablonokat hozzon létre. A módszert művészek és kézművesek használták eredeti műalkotások reprodukálására és létrehozására. Az 1930-as években a New York-i székhelyű National Serigraph Society (Nemzeti Szitanyomda Társaság) alkotta meg a „serigraphy” kifejezést, hogy megkülönböztesse a szitanyomás művészi alkalmazását az eljárás ipari felhasználásától.

Míg a szitanyomás technológiát széles körben használták az Egyesült Államokban szórólapok és plakátok, valamint katonai felszerelések, például a második világháborúban használt álcahálók gyártására. Az 1950-es évek elején Európában megjelent a modern szitanyomás. A szitanyomás akkor vált széles körben ismertté, amikor olyan művészek, mint Roy Liechtenstein és Andy Warhol az 1960-as évek elején elkezdték használni a módszert.

Michel Caza, a FESPA egyik alapító tagja, szitanyomó mester, aki Warhol-lal és más híres művészekkel, például Hundertwasserrel és Dalival dolgozott együtt.

Az 1980-as években a szitanyomást sportruházat és más fogyasztási cikkek gyártására kezdték használni. Az 1990-es években a szitanyomást kezdték használni pólók, ruházati cikkek, valamint a szabványos nyomtatási alkalmazások széles skálája, például matricák, táblák és kijelzők, léggömbök és felfújható termékek előállítására.

KAPCSOLAT: Emmanuel Jesse müncheni művész szerigráfiája. Kép hitel: S. Angerer

 

Szitanyomás és digitális nyomtatás

Az 1995-ös évektől kezdve megjelentek a piacon az első széles formátumú nyomtatók. Ez gyorsan hatott bizonyos szegmensekre, amelyek korábban a szitanyomás alapját képezték. A kisebb példányszámú, lapos és tekercses hordozókra történő alkalmazások könnyebben nyomtathatók voltak, mivel sokkal gyorsabb átfutási idővel rendelkeznek.

Bár a kezdeti időkben a digitális nyomtatás minősége nem volt egészen a szitanyomással egyenrangú, az UV-keményítő festékekkel ellátott síkágyas digitális nyomtatás bevezetése megszüntette a szitanyomás nyomtatási mennyiségét.

Manapság a szitanyomás és a digitális nyomtatás gyakran kiegészíti egymást számos grafikai és ruházati nyomtatási alkalmazásban. A fehér alányomás, a speciális lakkozás és a neonminták egyre inkább a két technológia kombinációja.

Bár az ilyen alkalmazások teljes mértékben digitálisan is nyomtathatók, általában olcsóbb és hatékonyabb a meglévő szitanyomó berendezéseket használni a munka bizonyos részeihez. Leggyakrabban a digitális nyomtatási technológiát használják.

FELIRAT: Az olyan ipari alkalmazásokban, mint a nyomtatott elektronika vagy a sebességmérők, a szitanyomás erősebb, mint valaha. Kép hitel: S. Angerer

 

Szitanyomás a grafikai iparon kívül

A szitanyomást évtizedek óta használják a különböző iparágak speciális alkalmazásaihoz. Ezek közül néhány a bevonatolás, az alapozás és a folyadékok széles skálájának felhordása. Míg a modern tintasugaras nyomtatófejek jelentősen felzárkóztak a sebesség és a sokoldalúság tekintetében az ipari nyomtatásban, a szitanyomtatási technológia váratlanul visszatért a nyomtatott elektronikában. Példaként említhetjük az áramköri lapok nyomtatását, a sebességmérőket és az orvosi alkalmazások nyomtatását.

Mivel a csúcstechnológiás nyomtatási alkalmazások a fejlett ipari termelés szerves részévé válnak, a szitanyomás ezen a réspiacon gyakran a nyomdákból az ipar házon belüli nyomtatási műveleteihez kerül.

 

A szitanyomás jövője

A szitanyomás hosszú és ünnepelt múltra tekint vissza, a nyomtatási módszer a digitális nyomtatási technológia egyik legkorábbi alkalmazója volt. Az utóbbi években a digitális nyomtatás miatt a szitanyomás ugyan kevésbé népszerűvé válhatott, de még mindig fontos szerepet játszik a különböző ipari alkalmazásokban. Az új technológiai fejlesztéseknek köszönhetően arra számíthatunk, hogy a szitanyomás még évekig fontos szerepet fog játszani a fejlett ipari termelésben.