A digitális textilnyomtatás a speciális festékeket igénylő különböző hordozók miatt összetett. Az iparág univerzális festéket keres, a pigmentfestékben rejlik a lehetőség. Bár hagyományosan a természetes szálakhoz készült, a fejlesztések célja az alkalmazás kiszélesítése, a folyamatok egyszerűsítése az elő- és utókezelés csökkentésével és a fenntarthatóság javítása, bár a kihívások, mint például a ruhadarabok kézérzete, továbbra is fennállnak.
A textíliákra történő digitális nyomtatás egyik nehézsége az, hogy a „textil” kifejezés túl tág, mivel több, egymástól jelentősen eltérő hordozóanyagot is magában foglalhat. A textíliák minden egyes osztályához létezik egy megfelelő tintatípus, amelyet úgy alakítottak ki, hogy az adott szövet szálaihoz kötődjön. Így például a poliészterre a legjobb a festékszublimációs tintával nyomtatni, míg a selyemre a savas tinták adják a legjobb eredményt.
Ez azt jelenti, hogy mindenkinek, aki nagy mennyiségű textíliát nyomtat, több nyomtatóba kell beruháznia ahhoz, hogy a főbb szövetek bármelyikére – legyen az pamut, poliészter, selyem, gyapjú és így tovább – rendelkezésre álljon a megoldás. A legtöbb gyártó úgy reagált erre, hogy újrafogalmazta tintakészleteit, hogy azok a szövetek szélesebb skálájával tudjanak megbirkózni, beleértve a számos létező kevert anyagot, például a poliészter és pamut keverékét tartalmazó polipamutot. A szent grál azonban még mindig az az elképzelés, hogy egyetlen olyan tintakészlet legyen, amely bármilyen textíliára képes nyomtatni, és megszünteti az előkezelés és az utókezelés szükségességét is. Az elmúlt körülbelül öt évben sok vita folyt arról, hogy a textilpigment-tinták kifejleszthetők-e erre a célra.
A textilpigmentfestékben nincs semmi újdonság, amelyet már évek óta használnak természetes szálakra, például pamutra történő nyomtatáshoz. A textilfestékek különböző osztályai közül azonban ez a legkönnyebben univerzális festékké fejleszthető. Valójában a pigment tinta kissé félrevezető kifejezés, mivel a legtöbb tinta pigment részecskéket használ színezőanyagként. Tehát valójában a többi összetevő az, ami megkülönbözteti az egyik tintatípust a másiktól. A legtöbb textilipari pigmenttintában az egyes színes részecskéket kötőanyagokkal együtt szintetikus gyantába zárják, majd vizes hordozófolyadékban szuszpendálják. Miután a tintát kisugározták, hőt alkalmaznak a víztartalom elpárologtatásához és a gyanta megolvasztásához, amely a pigmentet az anyag felületéhez köti.
Az aljzatra továbbra is szükséges valamilyen előkezelést vagy alapozót felvinni. Ez biztosítja a tintacseppek számára a felülethez való tapadást és a pontok terjedésének korlátozását a végső kikeményedési fázis előtt. A korábbi textil pigment tinták egyik problémája az volt, hogy nehezen bírták a többszöri mosási ciklusokat, és a színek sokkal gyorsabban fakultak, mint ami a fogyasztók számára elfogadható volt. Az előkezelés minőségének javulása segítette az általános mosásállóságot, így a végső grafika sok mosási ciklust túlél anélkül, hogy színét elveszítené.
Az EFI Reggiani kifejlesztett egy sor textil pigment tintát a nyomtatók számára, mint például ezt az EcoTerra Goldot.©Nessan Cleary
A pigmentfestékek egyik legnagyobb előnye, hogy a nyomtatás utáni fázisok, mint például a mosás és vasalás szükségtelenné válnak. Ennek számos előnye van. Először is időt takarít meg, ami különösen fontos mindenféle igény szerinti környezetben. Ezenkívül az extra folyamatok elvégzéséhez személyzetre van szükség, ami növeli a munkaerőköltséget. Az idő- és munkaerő-megtakarítás azonban kevésbé jelent problémát a feltörekvő országokban, többek között Ázsiában, ahol a ruhagyártás a legnagyobb.
Ennek ellenére a befejező lépések kiküszöbölése fenntarthatósági szempontból még mindig ésszerű. A digitálisan nyomtatott textíliák általában véve környezetbarátabbak, mint a hagyományos módszerek, mivel kevesebb vizet használnak, és kisebb az esélye annak, hogy a vízfolyások szennyezik a vízfolyásokat. Egyes tintasugaras tinták azonban még mindig sok vizet igényelnek a mosáshoz és gőzöléshez, hogy a tinta teljesen kikeményedjen, és a színezőanyag teljesen kötődjön a szálakhoz. Ez több szárítást és néha vasalást is jelent, ami viszont több energiát igényel. Mivel azonban a legtöbb pigmenttinta kémiai kötést képez a textilfelülettel, kevesebb további mosási és szárítási fázisra van szükség, így kevesebb víz és energia fogy a gyártás során. Ez szintén csökkenti a gyártási költségeket. Ennek ellenére egyes pigmentfestékeknél viszonylag magas hőmérsékletre van szükség a festék kikeményítéséhez, ami sok energiát emészt fel, és egyes szöveteket károsíthat.
Mivel a tinta a textil felületén helyezkedik el, megváltoztatja az anyag kézérzetét, ami a legtöbb ruhanemű gyártásánál alapvető kérdés. Ezzel szemben a legtöbb textilfesték a felület alá hatol, és a szálakhoz kötődik, így a szövet megtartja eredeti felületi kézérzetét.
Ez azt jelentette, hogy egyes pigmentfestékek jobban megfelelnek a lakberendezési tárgyakhoz, mint a ruházati cikkekhez, ahol a fogyasztók elfogadják a végső anyag durvább tapintását. A textilpigmentfestékek legújabb generációja azonban kezd felülkerekedni ezen a problémán. Ez főként a kisebb méretű részecskék előállítására szolgáló jobb őrlési technológiának, valamint a felhasznált kötőanyagok javításának köszönhető, a lágyítószerek használata mellett a tintában. A kisebb részecskéket könnyebb kiszórni, így kevesebb probléma merül fel a nyomtatófejek eltömődött fúvókáival. Ennél is fontosabb, hogy a kisebb részecskék természetesebb tapintásúvá teszik a szövet felületét, lehetővé téve, hogy az anyag természetes tapintása átjöjjön a tintán.
Egyébként a legnagyobb kihívást továbbra is a legtöbb pigmenttintával nyomtatható anyagok köre jelenti. Ennek a tintakategóriának cellulózszálakra kell nyomtatnia, vagyis olyan szálakra, amelyek növényi alapanyagból származnak, mint például a pamut vagy a vászon. E tinták némelyike a regenerált cellulóz anyagokkal is megbirkózik, mint például a viszkózzal, más néven rayonnal. A rendelkezésre álló pigmentfestékek némelyike szintetikus szálakból, például poliészterből vagy nejlonból készült anyagokra, valamint a két szálfajta keverékére, például polipamutra is képes nyomtatni.
Egyes gyártók azt is állítják, hogy pigment tintáik olyan szálakra is képesek nyomtatni, amelyek állati eredetűek, mint például a gyapjú vagy a selyem. Érvként felhozható, hogy a pigmentfestékek használata a nyomtatás utáni feldolgozás kiküszöbölése érdekében csökkentheti a költségeket, különösen az olyan szintetikus anyagok esetében, mint az akrilgyapjú.
A legjobb eredményt azonban ezeknél a jobb minőségű szöveteknél még mindig a festékalapú tinták, például a reaktív tinták gyapjúhoz vagy a savas tinták selyemhez való használata adja, különösen az olyan nagy értékű alkalmazásoknál, mint a selyem- vagy merinógyapjú sálak. Folyamatosan új tintakészleteket fejlesztenek ki, amelyek ígéretük szerint képesek lesznek áthidalni e korlátok egy részét. A májusban Berlinben megrendezésre kerülő Fespa Global kiállítás jó lehetőséget kínál arra, hogy személyesen is megismerkedjen néhány ilyen megoldással.