A széles formátumú tintasugaras nyomtatásban a tinták maguk az egyenlet egyik legfontosabb részét képezik.

A digitális nyomtatásban több különböző típus van használatban, amelyek mindegyike nagyon eltérő tulajdonságokkal rendelkezik. Ezeket a jellemzőket kell megértenie, amikor beruházási döntéseket hoz, mert ezek nagy különbséget jelenthetnek a költségek és a minőség tekintetében.

Minden tintasugaras nyomtatási rendszer lényege a tinta, amely lényegében egy hordozófolyadékban felfüggesztett pigment. A tinta feladata, hogy a pigmentet a hordozóra juttassa, és a hordozó felületéhez kösse. A tinta által használható hordozók köre határozza meg végső soron, hogy egy nyomtatómotor milyen alkalmazásokat képes kezelni.
Ha rosszul választ, csalódni fog az eredményekben. A tintagyártók jelenleg azon dolgoznak, hogy kibővítsék azon hordozók körét, amelyekkel a tintáik közvetlenül együttműködnek, így a hordozókat nem kell alapozóval kezelni.

A tintagyártók a grafikai művészeteken túlmenően hatalmas lehetőségeket látnak a tintatermékeik ipari felhasználásában, például a bútor- és autógyártásban. A hordozófolyadék kulcsszerepet játszik annak meghatározásában, hogy a tinták milyen hordozókon működnek.

A víz a legolcsóbb és legtartósabb hordozó, de miután a pigmentet a hordozóra juttatta, a vizet meg kell szárítani. Mivel a víz hajlamos a bevonat nélküli hordozókba beszivárogni, ez azt is jelenti, hogy a vízalapú tinták csak bevont hordozókra nyomtathatók, és bár a megfelelő hordozók meglehetősen széles skálája létezik, ez megnöveli a fogyóeszközök költségeit.

Mindazonáltal a szabványos vizes tintás nyomtatók viszonylag olcsók és kiváló színhűséggel rendelkeznek. A vizes tinták jellemzően nagyon éles képeket és élénk színeket képesek előállítani, és a legtöbb gyártó akár tizenkét tintával rendelkező modelleket is kínál a nagyobb színskála érdekében. Ez alkalmassá teszi őket fényképészeti és képzőművészeti poszterek készítésére. Az ilyen nyomtatókból származó képeket általában csak beltéri használatra gondolják, azonban kültéri használatra is laminálhatók.

A vizes festékkel nyomtatott anyagok különösen alkalmasak a kiskereskedelmi vásárlási pontok feliratozására, mivel nem bocsátanak ki kellemetlen szagokat, mint egyes oldószeres és UV festékek. A textilnyomtatás nagy része szintén vízbázisú festékszublimációs festékeket használ, amelyek alkalmasak poliészterszövetre történő nyomtatásra. A víz hordozóként szolgál a pigment felviteléhez, akár közvetlenül a szövetre, akár egy transzferlapra.

Ezután egy hőpréssel a tintákat gázzá forralják, ami a pigmentet a textilszálakba juttatja, így amikor a tinták kihűlnek, a kép már összeolvadt az anyaggal, ahelyett, hogy egyszerűen a felületén ülne.
Latex tinták

Számos vállalat fejlesztett ki latex tintákat, amelyeknél egy polimer gyanta zárja be a pigmenteket, és segít a hordozóhoz kötni őket. A latex tintatechnológiát a HP (alább) és a Mimaki tette népszerűvé.

Vizet használnak hordozóanyagként, és ezen az alapon környezetbarátként hirdetik őket. A víztartalom eltávolításához és a tinták kikeményítéséhez azonban jelentős mennyiségű energiára van szükség. A latex tinta fő előnye, hogy a nyomtatás megszárad, mielőtt a felvevőhengerre kerülne. Ez azt jelenti, hogy a nyomatok a nyomtatás után azonnal laminálhatók és befejezhetők, nem kell megvárni, amíg a gázok elpárolognak a hordozóból.

A latexnyomatok azonban még laminálás nélkül is karcállóak és tartósak a kültéri használatra, így jól helyettesítik az oldószeres tintákat. A megfelelő hordozókból jó a kínálat, és a latex tinták néhány szabványos vinylre, valamint szövetre is nyomtatnak.

Ez teszi a latex tintákat a lágy feliratok életképes alternatívájává. A kikeményedéshez szükséges hő azonban kizár néhány hordozót, különösen a vékonyabb öntapadós anyagokat, bár e tinták későbbi generációi alacsonyabb kikeményedési hőmérsékleten is működnek.

Oldószeres tinták

Az oldószeres tintában használt oldószer kettős célt szolgál: egyrészt hordozóanyagként szállítja a színes pigmentet az adathordozóra, másrészt segít megolvasztani az adathordozó felületét. A tinta színezőanyagai behatolhatnak a felpuhult felület alá, hogy magába a hordozóba harapjanak.

Amikor az oldószer elpárolog, a színezőanyagok belevésődnek a hordozóba, ami nagyon erős képet eredményez, amely ellenáll a karcolásoknak és az időjárás viszontagságainak. Ez azt is lehetővé teszi, hogy az oldószeres tinták a hordozók óriási választékával működjenek, beleértve a nagyon olcsó, bevonat nélküli hordozókat is. Az oldószertartalom az ilyen típusú tintában a térfogat akár 90 százalékát is kiteheti.

Miután az oldószer elvégezte a feladatát, elpárolog a légkörbe, a megszáradt pigmentet hátrahagyva. Félő, hogy az oldószer elpárolgása során illékony szerves vegyületek, azaz VOC-ok szabadulnak fel, amelyek a korábbi tintagenerációk esetében légzési problémákat okozhattak.

Ezért a füstgázokat el kell távolítani a helyi nyomtatási környezetből. A legtöbb oldószeres festék ma már jóval kevesebb VOC-ot termel, mint a múltban, így a speciális szellőztetés nem olyan létfontosságú, mint korábban. Az oldószeres nyomtatók körül még mindig tanácsos biztosítani a jó szellőzést. Ma már a legtöbb gyártó öko-oldószeres vagy könnyű oldószeres tinták közül választhat, ez utóbbiak agresszívebb típusú oldószert használnak. Ezeknek a bevonat nélküli hordozók szélesebb skáláján kell működniük, és jobb színskálával is rendelkeznek.

Így például a Mimaki arról számol be, hogy oldószeres ügyfeleinek 98 százaléka a könnyű oldószeres SS21 tintákat választja a valamivel olcsóbb öko-oldószeres opció helyett. Az oldószeres tinta még mindig az egyik legköltséghatékonyabb módja a kültéri használatra szánt bevonat nélküli hordozókra történő nyomtatásnak.

Széles körben használják a járműgrafikában, ahol a tintákat fel kell melegíteni és ki kell nyújtani, hogy illeszkedjenek az olyan nehéz formákhoz, mint például az ajtókilincsek. Az oldószeres tinta legnagyobb hátránya azonban az, hogy bár a nyomatok a nyomtatóból kijövet érintésszárazak, mégis akár 24 órán át is ott kell hagyni őket, hogy az oldószer teljesen elpárologjon a hordozóról. Ez késlelteti az esetleges utómunkálatokat, például a laminálást.

UV-hógyítható festékek

Az UV-hógyítható festékek számos előnnyel rendelkeznek, ami széles körű népszerűségüknek köszönhető. Először is azonnal száradnak, ami azt jelenti, hogy azonnal kivághatók vagy más módon befejezhetők. Az UV-keményedő festékek fotoiniciátorokra épülnek, amelyek UV-fény hatására szabad gyököket termelnek. A többi tintatípustól eltérően nincs hordozófolyadék, mivel ez a tinta inkább megszárad, mint megszárad.

Az UV-hőre keményedő festékek fő összetevői monomerek és oligomerek, amelyeket a szabad gyökök keresztkötésre kényszerítenek egymással, ami egy fotopolimerizációnak nevezett kémiai reakció. Az UV-hógyítható festékeknek két további előnye is van. Kemény felületet képeznek, amely rendkívül ellenálló a karcolással és az időjárás viszontagságaival szemben. Ez ideális a hosszú távú kültéri feliratokhoz, és a fotopolimerizációs folyamat a festékeket a PVC-től kezdve a fáig a legkülönfélébb hordozókhoz is szilárdan hozzákapcsolja.

Vannak kivételek, például a sima felületek, például az üveg, ahol a tinták nehezen találnak kulcsot. Ezekre az aljzatokra viszonylag egyszerű alapozót használni, azonban számos tintagyártó dolgozik az UV-tinták kifejlesztésén, hogy ezt a korlátozást kiküszöbölje. Az eredeti UV-hógyítható tinták nagyon kemény, merev anyagokhoz alkalmas felületre keményedtek, de rugalmasabb UV-tintákat fejlesztettek ki a tekercses nyomtatókhoz.

A tinták lágyabbak, így nem rendelkeznek olyan szintű karc- és időjárásállósággal, mint a keményebb tinták. De az UV-festékek minden előnyét elhozzák a tekercses formátumba, és növelik az UV-festékek felhasználási körét. Egyes festékek még ahhoz is elég rugalmasak, hogy járműgrafikákhoz nyújtsák őket.

A Fujifilm még egy lépéssel tovább ment, és kifejlesztett egy olyan tintakészletet, amely 3D-s tárgyakra hőformázható, így igazán vad lehetőségeket kínál. Észrevehető a LED-ek gyógyításhoz való használatának trendje. A legtöbb újabb, belépő szintű nyomtató már ezt a technológiát használja, bár egyelőre nem elég erősek ahhoz, hogy lépést tartsanak a nagyobb teljesítményű gépekkel.

A LED-ekkel történő gyógyítás számos előnnyel jár. Először is, a LED-ek jellemzően több mint 15 000-20 000 órán át tartanak, míg a higany- vagy fémhalogénlámpák átlagos élettartama mindössze 1000 óra. Emellett a LED-ek azonnal be- és kikapcsolhatók, így nem kell időt vesztegetni arra, hogy a lámpák felmelegedjenek.

Hibrid tinták

Számos gyártó dolgozik hibrid tintákon, amelyek megpróbálják ötvözni a különböző tinták legjobb tulajdonságait. A legkézenfekvőbb példa a Solvent UV, amely enyhe oldószert és UV-keményedő tintát kombinál. A Mimaki a Solvent UV-t a JV400SUV bevezetésével vezette be a piacra. A Fujifilm is kiadta ennek a nyomtatónak egy változatát, amelyet Vybrantnak nevez.

Mindkettő négyszínű nyomtató. Maguk a tinták vízalapú oldószeres és UV tintatechnológiák keverékei. Mike Horsten, a Mimaki európai marketingmenedzsere elmagyarázza: „Az oldószeres tinta megtámadja a hordozót, és biztosítja a szükséges tapadást, az UV pedig az UV-nak köszönhető színt, erősséget és rugalmasságot.”

E tinták egyik fő jellemzője, hogy az UV-keményedés késleltetve történik, ami sokkal fényesebb, fényvisszaverő felületet és nagyobb színskálát eredményez, mint a sima UV-keményítő tinták esetében.

A Colorific saját oldószeres UV hibridet is kifejlesztett a Lightbar rendszeréhez. Ez egy Lightbarból áll, amely utólagosan felszerelhető a meglévő oldószeres nyomtatókra a keményítés elvégzéséhez. Maguk a tinták az oldószeres és az UV-keményítő hibridjei, amelyek az oldószeres tinták alacsonyabb költségeit és az UV-tintákra jellemző azonnali száradást biztosítják, a fő értékesítési szempont pedig az, hogy a nyomatok azonnal laminálhatók vagy felszerelhetők, mivel nem kell megvárni, amíg a tinták kigázosodnak.

Végül érdemes megjegyezni, hogy a harmadik féltől származó tinták széles választéka áll rendelkezésre. A legtöbb nyomtatógyártó jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy tintáit a nyomtatófejekkel együtt tesztelje, hogy a tinták ne károsítsák a fejeket.

A harmadik féltől származó tinták azonban jelentős megtakarítást kínálnak, így sok széles formátumú felhasználó a nyomtató garanciájának lejárta után áttér ezekre a tintákra. Bizonyos esetekben ezek a tinták felhasználhatók egy nyomtató átalakítására, például egy régi oldószeres nyomtató latex vagy festékalapú tintákhoz való átalakítására.

Ez a cikk a Wild Format Digital Printing Technology Guide című kiadvány része, amely a Digital Dots által az Agfa, a Caldera, a Durst, az EFI, az Esko és a Fujifilm támogatásával készített sorozat egyik darabja.