A színkezelés gyakran nehéz témának számít, amelyet sok széles formátumú nyomtató nehezen tud elsajátítani.
Valójában a színtudomány rendkívül bonyolult, sok változót kell figyelembe venni, de a színkezelés gyakorlati megvalósítása viszonylag egyszerű.
A színmenedzsment a berendezések méréséről szól, hogy az adott fájlban lévő színeket elsőre reprodukálni lehessen, így időt és pénzt takarítva meg a hibák miatt. Ezenfelül a színek könnyen megismételhetők, ami azt jelenti, hogy ha egy grafika egy része megsérül, akkor csak azt a részt kell újranyomtatni, és a színek megegyeznek. A színeknek akkor is meg kell egyezniük, ha másik nyomtatóra kell váltania.
A legtöbb változót a berendezés profilozásával lehet kezelni. Az alapkoncepciót a Nemzetközi Színkonzorcium kodifikálta, és a különböző eszközökhöz különböző ICC-profilok léteznek. Így a monitorokhoz olyan bemeneti profilokra van szükség, amelyek leírják az adott képernyő jellemzőit. A nyomtatók viszont olyan kimeneti profilokat használnak, amelyek nemcsak a nyomtatót, hanem a hordozót és a felhasznált tintát is leírják.
Szerencsére a legtöbb széles formátumú nyomtató egyetlen festékkészlettel dolgozik, de ettől még nem csak az egyes hordozókhoz, hanem az egyes minőségi módokhoz is különböző profilokra van szükség, amelyekkel valószínűleg használni fogja az adott hordozót. A profil határozza meg, hogy mennyi tinta kerül felvitelre és mennyi fűtést vagy szárítást alkalmaznak. Durva iránymutatásként elmondható, hogy sok UV-nyomtatónál elég nagy a mozgástér, mivel az UV-tinták azonnal megszáradnak, de néhány oldószeres készüléknél sokkal kisebb a mozgástér, és a profilnak a hőérzékeny anyagok esetében egy latex-gépen pontosan be kell állnia.
A legtöbb nyomtató úgynevezett „konzervprofilokkal” rendelkezik, ahogyan a legtöbb hordozóanyag is. Jobb eredményt érhet el azonban, ha saját profilokat készít, amelyek figyelembe veszik a nyomtatót körülvevő speciális környezeti feltételeket, például a páratartalmat és a hőmérsékletet. Ezzel a tintafogyasztás is csökkenthető, mivel szinte minden színkezelő szoftver tartalmaz valamilyen tintaoptimalizálási funkciót, amely akár 30 százalékkal is csökkentheti a tintafelhasználást.
Színterek
Az egyik nyilvánvaló probléma az, hogy a legtöbb fájlt a monitoron RGB-ben nézik meg, majd CMYK-ban nyomtatják ki. Itt nincs hely arra, hogy az egyes színterek előnyeiről vitatkozzunk, csak annyit mondanék, hogy a legtöbb tervezőnek az Adobe RGB (98) színteret kellene használnia, amely meglehetősen széles színskálával rendelkezik.
Számos CMYK színtér létezik, de Európában valószínűleg a Fogra39 a legelterjedtebb, és jó kiindulópont, bárhol is van. A Fogra39 legfőbb előnye, hogy ofszet litográfiához használják, így könnyebb lesz a munkákat más nyomtatási eljárásokhoz illeszteni, például biztosítani, hogy a plakátok illeszkedjenek a csomagoláshoz. A legtöbb széles formátumú eszköz azonban szélesebb színskálát képes előállítani, mint az ofszetnyomtatók, és ezt nem biztos, hogy korlátozni szeretné.
A szabványos ICC koncepció szerint egy színillesztési modul vagy CMM segítségével az RGB színeket először egy független LAB színtérbe, majd onnan CMYK-ba konvertálják. A Windows és a Mac operációs rendszerek egyaránt rendelkeznek saját beépített CMM-mel, csakúgy, mint az Adobe Creative Suite és a legtöbb színkezelő szoftver.
Van azonban egy alternatíva – a DeviceLink profilok -, amely egyre népszerűbbé válik. A DeviceLink profilok hasonlóak az ICC profilokhoz, de kihagyják a köztes átalakítást, és közvetlenül az RGB-ről a CMYK-eszközökre lépnek át. Kevésbé rugalmasak, mint az elterjedtebb ICC-profilok, de jó érv szól amellett, hogy pontosabbak.
RIP-ek és színkiszolgálók
A legtöbb széles formátumú nyomtatóhoz külön RIP tartozik, így aki több nyomtatóval rendelkezik, annak valószínűleg több különböző RIP-je is van. Elméletileg a színkezelésnek biztosítania kellene, hogy ezek a nyomtatók azonos színkimenetet tudjanak produkálni, de a legtöbb szakértő azt tanácsolja, hogy egyetlen RIP használatával konzisztensebb eredményeket lehet elérni.
Azonban nem minden RIP támogatja a több nyomtatót, és szinte biztos, hogy további licenceket vagy illesztőprogramokat kell vásárolnia. Valószínűleg további munkaállomásokat is be kell számolnia, hogy megbirkózzon a további feldolgozási munkával. A legtöbb RIP kezeli az ICC-profilokat, bár a profilok létrehozásának és szerkesztésének képessége opcionális extra lehet.
Egyre több olyan széles formátumú munkafolyamat is létezik, amely képes elválasztani a fájlelőkészítést a nyomtató tényleges működtetésétől. Ezek közül néhány, mint például az Onyx Thrive, a meglévő RIP-ekből fejlődött ki. Másokat azonban, mint például az Agfa Asanti és a GMG ProductionSuite moduláris munkafolyamatokként tervezték. Mindkét esetben a színkezelés központosításának képessége az egyik fő értékesítési szempont, és mindegyik rendelkezik ICC-profilok létrehozásának és kezelésének lehetőségével.
Sok RIP-hez hasonlóan az SAi FlexiSign Pro is használható ICC színprofilok készítésére és szerkesztésére.
A következő lépés a színkiszolgáló, amely képes automatizálni a több eszközre beérkező fájlok színkezelését, és vegyes nyomtatási környezetekben működik, beleértve az ofszet- és flexónyomtatást, valamint a széles formátumú nyomtatást. A GMG ColorServer az egyik legszélesebb körben használt rendszer. Tartalmaz egy profilszerkesztőt, és a PDF-eket is optimalizálja a nyomtatási termeléshez.
Következtetés
Egy másik fontos szempont, hogy a szín nagyon is a szemlélő szemében van. Ideális esetben a színeket ismert fényforrás, például egy nézőfülke mellett kell megítélni, bár ez nagy formátumú munkák esetében nem mindig praktikus.
De legalább egy egyenletes megvilágítású, semleges színű területet kell elkülönítenie a falakon, ahol a nyomatok és proofok elbírálhatók. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a hő és a környezeti feltételek befolyásolhatják a széles formátumú nyomtatók színkibocsátását. Egyes nagy utcai irodák a nyomtatót a kirakatban hagyják, hogy reklámozzák a szolgáltatást, majd csodálkoznak, hogy délutánra miért nyomtatnak másként a színek!
Mint már említettük, a színek széles formátumú környezetben történő kezelésének kulcsfontosságú szempontja a használt profilok minősége. A történet második részében a profilok elkészítéséhez használt különböző eszközökkel foglalkozunk.