A széles formátumú nyomtató kiválasztásakor az első lépés az, hogy eldöntse, milyen típusú tintával szeretne dolgozni. Nessan Cleary ismerteti a rendelkezésre álló különböző tintatípusokat, és a megfelelő tinta kiválasztása a nyomtatni kívánt alkalmazásoktól és anyagoktól függ.
A legtöbb nyomtatási eszköztípust úgy tervezték, hogy egy adott anyagtípusra, például papírra vagy rugalmas fóliára nyomtasson, és az adott anyaghoz legjobban illeszkedő tintaosztályokkal dolgozzon. A kijelzőgrafikai ágazat viszont mindig is kicsit másképp csinálta a dolgokat, és ennek következtében a széles formátumú nyomtatásban dolgozók többsége hozzászokott ahhoz, hogy a legkülönbözőbb anyagok széles skálájával dolgozzon. Jelenleg a széles formátumú nyomtatásban használt tintáknak öt különböző osztálya létezik, amelyek mindegyike nagyon különböző tulajdonságokkal rendelkezik, és amelyek meghatározzák a nyomtató kialakítását és ezáltal költségeit, valamint az anyagok és alkalmazások körét, amelyeket egy adott nyomtató kezelni tud. Ezért a tintatípus kiválasztása az egyik legalapvetőbb döntés, amelyet bármely széles formátumú vállalkozás tulajdonosa meghozhat.
A legtöbb tintasugaras tinta a képet alkotó színes pigmentekből áll, amelyek egy hordozófolyadékban vannak felfüggesztve, amely lehetővé teszi a tinta kisugárzását, valamint különböző adalékanyagokból, amelyek segítik a tinta kifuthatóságát és megakadályozzák a tinta kiszáradását a nyomtatófejekben. A nyomtatók minden elemét az adott tintatípushoz tervezték, kezdve a csövekkel, amelyek a tintát a tartályokból a fejekbe juttatják, egészen a szárítórendszerig, valamint a karbantartási rendszerig, így szinte lehetetlen a nyomtatót egyik tintatípusról a másikra átállítani.
Képaláírás: A Mimaki tavaly év végén mutatta be ezt az 1,6 méter széles JV100-160 oldószeres nyomtatót. Képhitel: Mimaki.
Sok széles formátumú felhasználó oldószeres nyomtatóval kezdte pályafutását, és sokáig az oldószeres tinta uralta a széles formátumú nyomtatást, mivel viszonylag olcsó volt, és a tinta szinte bármilyen hordozón megtapadt. Az oldószeres tinta túlélte a kültéri időjárási körülményeket, bár a további védelem érdekében a nyomatokat esetleg laminálni kellett. Ez azonban az elmúlt körülbelül tíz évben visszaszorult, főként az egészségügyi és biztonsági aggályok miatt. Az oldószeres festék hordozó folyadékként való használatának két előnye van. Először is, részben megolvasztja a hordozó felületét, ami segíti a festék pigmentjeinek kötődését a hordozóhoz. Ezenkívül az oldószertartalom a levegővel érintkezve elpárolog, a pigmenteket hátrahagyva, így a tinta gyorsan szárad, anélkül, hogy túl sok további fűtést igényelne.
Ez azonban az oldószerekkel is probléma, hogy az oldószertartalom elpárolgása során illékony szerves vegyületek keletkeznek a levegőben, és az ezeknek a VOC-oknak való hosszú távú kitettség súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet. Ezért számos oldószertípust betiltottak számos termékből, többek között a festékekből, lakkokból és tintákból.
Ennek ellensúlyozására a festékgyártók kevésbé káros oldószerekhez nyúltak, bár ezek kevésbé hatékonyak. Ezek a tinták olcsóbbak, és ezért ökooldószereknek nevezik őket. De hiányzik belőlük a régi – és rendkívül veszélyes – teljes oldószeres tinták harapóssága, így a legjobb eredmény eléréséhez bevonatos anyagokkal kell használni őket, ami természetesen megnöveli az anyagköltséget.
Mindazonáltal az oldószeres tintás nyomtatók viszonylag olcsón megvásárolhatók, és jó kiindulópontot jelentenek az olyan tekercselt anyagokra való nyomtatáshoz, mint az öntapadós PVC, amely még mindig a leggyakrabban használt széles formátumú anyag. Az oldószeres tinta különösen alkalmas járműgrafikákhoz, mivel újra felmelegíthető és nyújtható.
Képaláírás: A Durst számos UV-hógyító hibrid nyomtatóval rendelkezik, köztük ezzel a 3,5 m széles P5-350-es nyomtatóval, amely LED-es gyógyítást használ. Képhitel: Durst.
Ha merev anyagokról van szó, a legtöbb ember számára a legelterjedtebb megoldás egy síkágyas vagy hibrid nyomtató lesz, amely UV-hógyító festékkel működik. Ez a tinta meglehetősen összetett, ami azt jelenti, hogy mind a tinta, mind a nyomtatók általában drágák. Az UV-tinták oligomerekből, monomerekből és fotoiniciátorokból állnak, a tinták pedig egy polimerizációnak nevezett kémiai reakció révén keményednek. A folyamatot a fotoiniciátorok indítják el, amelyek UV-fény hatására szabad gyököket termelnek. Ezek a szabad gyökök aztán arra kényszerítik a tinták fő összetevőit – monomerek és oligomerek -, hogy keresztkötéseket hozzanak létre, szilárd filmet képezve és egyidejűleg a hordozó felületéhez kötődve. Egyes nyomtatók lehetőséget adnak arra is, hogy a kikeményedést matt vagy fényes felület eléréséhez beállítsák.
Az UV fő előnye, hogy a tinta kemény felületűvé keményedik, amely további laminálás nélkül is ellenáll a legtöbb kültéri körülménynek. A tinták a hordozók széles skálájával jól működnek, beleértve a habmagot, műanyagot, alumíniumkompozitot és fát. Még jobb, ha a tinta azonnal megszilárdul, így a nyomatok a nyomtatás után azonnal eladhatók, további munka nélkül.
A kezdeti időkben az UV tinták nem nagyon hajlottak, ami kezdetben merev alkalmazásokra korlátozta ezt a tintát. A modern formulák lehetővé teszik, hogy a tinták rugalmasabbá váljanak, és ma már rengeteg tekercses és hibrid UV-nyomtató létezik. Ez a rugalmasság azonban azzal az árral jár, hogy némi időjárás- és karcállóságról kell lemondani. Ezért egyes gyártók a különböző alkalmazásoknak megfelelő tintákat kínálnak.
Képaláírás: Az Epson nemrégiben mutatta be saját gyantás tintás nyomtatóját a SureColor SC-R5000 formájában. Képhitel: Epson.
A gyantatinták alternatívát kínálnak, és valószínűleg egyre szélesebb körben elterjednek majd, ahogy egyre több gyártó fejleszti ki ezeket a tintákat és a hozzájuk tartozó nyomtatókat. Ez az alapja a HP latex tintájának, de a Ricoh is próbálkozik már néhány éve saját latex tintájával, és az Epson és a Mutoh is nemrégiben mutatta be gyanta tintás nyomtatóit.
A gyantafesték úgy működik, hogy a pigmentet valamilyen műanyagba vagy gyantába, például latexbe zárja. A festéket hő alkalmazásával keményítik ki, amely megolvasztja a műanyagot, a pigmentet a hordozóhoz kötve, és védőréteget biztosítva a pigmentnek. A tinta összetételétől függően ez a védelem elég jó lehet a kültéri kijelzőgrafikákhoz.
A leggyakrabban használt vivőfolyadék a víz, ami segít a költségek alacsonyan tartásában, és környezetbarátabb, mint az alternatívák. A HP számára további előnyt jelent, hogy a vállalat saját termikus nyomtatófejei mellett döntött, amelyek a legjobban működnek a vízalapú tintákkal.
A víz használata azonban szintén okozhat némi problémát, mivel jelentős kihívást jelent a víz eltávolítása és a festék elég gyors száradása ahhoz, hogy a nyomtatás a felhúzó tekercsre tekerhető legyen, de ne sérüljön a hordozóanyag. Következésképpen a legtöbb gyantás tintás nyomtató a nyomólemez és a felhúzóhenger közötti területet felmelegíti. Ez a hő károsíthat bizonyos anyagokat, például a vékony ablakfóliát. A fűtés bizonyos mennyiségű villamos energiát is fogyaszt, ami nem gazdaságos és nem tesz jót a környezetnek. A felhasználóknak különös figyelmet kell fordítaniuk a hordozóprofilokra, hogy éppen annyi tinta kerüljön le, amennyi az adott hordozóhoz szükséges színskála eléréséhez szükséges, de nem annyi, amennyi a száradással kapcsolatos problémákat okoz.
Képaláírás: A HP úttörő szerepet játszott a gyantafesték használatában latexnyomtatóin keresztül, beleértve ezt az R2000 hibridet, amely merev anyagokra is képes nyomtatni. Képhitel: HP.
Ennek ellenére ezek a tinták hihetetlenül sokoldalúak, ahogy azt a HP már évek óta bizonyítja. Leginkább rugalmas anyagokhoz használják őket, bár a HP kifejlesztett egy síkágyat a latex tintájával. Ez a tinta számos különböző hordozóra nyomtatható, beleértve az öntapadó vinilt és a textíliákat, és alkalmas bizonyos kültéri körülmények között is. Ugyanakkor a legtöbb UV-tintával ellentétben szagtalanok, így jó megoldást jelentenek a beltéri munkákhoz.
Létezik a vizes tinták egy osztálya is, amelyek színezékként festéket vagy pigmentet használnak. Ezek a nyomtatók olcsóbbak, mint az általunk már tárgyaltak, és nyolc vagy tizenkét színt tartalmazhatnak. Nagyon széles színskálát kínálnak, és ezért széles körben használják őket az ofszet- és flexónyomtatók proof-berendezéseiként. Ezek a nyomtatók is nagyon jó minőségű eredményekre képesek, és a legjobb választás fényképek reprodukálásához vagy bármilyen képzőművészeti alkalmazáshoz. Ez a tinta azonban nem rendelkezik jó időjárás- vagy UV-állósággal, ezért hosszú távú beltéri használatra lamináltan a legjobb, kültéri alkalmazásokhoz pedig kerülni kell.
Végül, a festékszublimációs tinták az elmúlt körülbelül tíz évben egyre elterjedtebbé váltak a széles formátumú nyomtatásban. Ezek vízbázisú festékek, amelyeket poliésztertextíliákra vagy legalább 70 százalékban poliésztert tartalmazó kevert szövetekre történő nyomtatásra terveztek. Az ilyen textíliák fenntartható alternatívát jelentenek a PVC-vel szemben a beltéri grafikák esetében, és a legtöbb kiállítási és kiskereskedelmi munkánál ez lett a szabvány.
Ezek a tinták közvetlenül a szövetre is nyomtathatók, de a legjobb eredmény elérése érdekében, különösen ruházati cikkek esetében, általában transzferpapírra nyomtatják őket. A papírt ezután egy hőprésbe helyezik a szövethez, és a hő és a nyomás segítségével szublimálják a tintákat – lényegében gázneművé hevítik a tintát, majd nyomás hatására a szövet szálaiba juttatják. Ahogy a tinta lehűl, tartósan kötődik az anyaghoz.
A harmadik féltől származó tinták széles választéka áll rendelkezésre, főként azért, mert a múltban a felhasználók olyan tekercses nyomtatót adaptáltak, amely esetleg oldószeres vagy vizes tintával indult. De az összes nyomtatógyártó felismerte a piacban rejlő lehetőségeket, és ma már dedikált festékszublimációs nyomtatókat kínálnak saját tintákkal és garanciával.
Ezek a tinták bizonyos fokú tapasztalatot igényelnek, mivel nyomtatáskor meglehetősen tompák, és csak szublimálás után érik el a teljes színüket. Ezenkívül a szublimáláshoz egy naptárba vagy sütőbe is be kell fektetnie. Ez a beállítás azonban ruházati cikkek és ajándéktárgyak, valamint kijelzőgrafikák előállítására is használható.
Összefoglalva, a tinta kiválasztása a nyomtatni kívánt alkalmazásoktól és anyagoktól függ. De célszerű figyelembe venni a környezetvédelmi vonatkozásokat is, mind a tinta, mind az anyagok újrahasznosíthatósága tekintetében, mivel sok potenciális ügyfél elvárja majd, hogy segítsen nekik kipipálni a saját fenntarthatósági jelölőnégyzetüket.