Laurel Brunner részletezi a fenntarthatósági jelentés fontosságát, valamint azt, hogy a nyomdaipar hogyan dolgozik az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérésen, hogy a nyomdaipari vásárlók igényeit szilárd környezetvédelmi, társadalmi és irányítási (ESG) politikákkal elégítse ki.
A fenntarthatósági jelentés nagy jelentőséggel bír azon márkák számára, amelyek sok nyomtatott anyagot vásárolnak, különösen azok számára, amelyek a fogyasztókat szolgálják ki. Ezeknek a márkáknak sok csomagolásra van szükségük az áruikhoz, amelyek nagy része műanyag, és túl kevés az újrahasznosítható, így minden pozitívum, amiről kiálthatnak, előnyös.
A nagy márkák általában saját fenntarthatósági jelentéseiket írják meg, szem előtt tartva a részvényeseiket és a vásárlóikat. Kevés következetesség van azonban abban, hogy miről számolnak be, és miről nem. Úgy tűnik, az általános szabály az, hogy a pozitívumokkal hencegnek, a kevésbé pozitívumokról pedig nem vesznek tudomást. Ez azt eredményezi, hogy a jelentett adatokban nagy eltérések vannak.
Szkeptikus szemmel olvassuk tehát a vállalati fenntarthatósági jelentéseket? Vagy örüljünk annak, hogy egyáltalán van elkötelezettség a nyílt fenntarthatósági kommunikáció iránt? Csak kozmetikai zöldmosásról van szó, vagy ezek a jelentések valóban informatív útitervek, amelyeket a vállalatok be is akarnak tartani? Valószínűleg a válasz valahol a kettő között van, bár mindkét végletre vannak kiemelkedő példák (az Asian Pulp & Paper égbekiáltó visszaélése jut eszembe).
A fenntarthatósági jelentéssel az a nehézség, hogy a vállalatok tudják, hogy tenniük kell valamit, ezért szívesen kiabálnak átfogó kötelezettségvállalásaikról. Ezek a kötelezettségvállalások többnyire olyan dolgokra vonatkoznak, amelyek az üzlet számára is előnyösek, és amelyek megvalósítása nem kerül túl sokba, mint például az energiahatékonyság javítása. Ugyanakkor arra is ösztönzik őket, hogy minél több zöld jelölőnégyzetet kipipáljanak, mert ez jól működik a piacon.
Sok nagy nyomdaipari és kiadói vállalat kezdi megérteni, hogy a fenntarthatósági jelentés egyre inkább elvárássá válik. Következésképpen fenntarthatósági jelentéseket tesznek közzé és célokat tűznek ki. Nincs azonban képlet arra vonatkozóan, hogy mit kell meghatározni egy környezetvédelmi jelentésben, és a nyomdaiparon belül nincs mód a fenntarthatósági jelentések egymáshoz való tisztességes összehasonlítására. Olyan jelentéstételi modellre van szükség, amely az ellátási láncok változásának ösztönzésére összpontosít, ösztönzi a helyes gyakorlatokat, és közelebb viszi az ágazatot a körforgásos gazdaság felé.
A grafikai ipar az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérésen dolgozik, hogy megfeleljen a nyomdaipari vásárlók igényeinek, akiknek szilárd környezetvédelmi, szociális és irányítási (ESG) politikájuk van. Ezeket úgy alakítják ki, hogy megfeleljenek a fogyasztók és a polgárok elvárásainak, segítsék a vállalatokat a nettó nullára való áttérésben, és tükrözzék az ENSZ fenntarthatósági fejlesztési céljait (UNSDG).
A nyomdaipar és a kiadói ágazat környezeti szempontjaira és hatásaira vonatkozó adatok jelentésének szabványos módja olyan eszköztárat biztosítana, amely ösztönzi a vállalkozások és ellátási láncok környezeti lábnyomának idővel történő javítását. Ez mindannyiunkat segít közelebb kerülni a nettó nullához.
Forrás:Ezt a cikket a Verdigris Project készítette, egy iparági kezdeményezés, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a nyomtatás pozitív környezeti hatásaira. Ez a heti kommentár segít a nyomdaipari vállalatoknak naprakészen tartani magukat a környezetvédelmi előírásokkal kapcsolatban, és abban, hogy a környezetbarát üzletvezetés hogyan segíthet javítani az eredményüket. A Verdigris-t a következő vállalatok támogatják: Agfa Graphics, EFI, Fespa, Fujifilm, HP, Kodak, Miraclon, RicohSplash PR, Unity Publishing és Xeikon.