Laurel Brunner a műanyaghulladék ökocímkézésének növekvő jelentőségéről beszél a grafikai iparban.
A körforgásos gazdaságok szép és jó dolog, de ehhez több szintű párbeszédre van szükség, nem utolsósorban a kormányok között. A műanyaghulladék kezelésének sürgősségét egy nemrégiben megjelent jelentés is szemléltette, amely szerint egy malajziai kisváros a műanyaghulladék elsődleges lerakóhelyévé vált. A helyet 17 000 tonna műanyag temeti maga alá. A műanyag egy része tisztának minősül, egy része pedig nem, és más módon kell feldolgozni. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint „2015-ben a világszerte keletkezett műanyaghulladék 47 százaléka műanyag csomagolási hulladék volt, amelynek fele Ázsiából származott, a legnagyobb bűnös Kína volt. Egy főre vetítve azonban az USA-ban keletkezik a legtöbb műanyag csomagolási hulladék, majd Japán és az Európai Unió következik.
Felszólítanak egy címkézési rendszer bevezetésére, amely megkülönböztetné az újrahasznosításra szánt műanyaghulladék különböző típusait. Ez egy ésszerű kezdet, amely biztosítaná, hogy a műanyaghulladékot megfelelően irányítsák, feltéve, hogy az újrafeldolgozási és újrafeldolgozási ellátási láncok működnek. A probléma az, hogy az ökocímkék nem igazán terjedtek el, sem a grafikai iparban, sem máshol.
Az ökocímkék sok ipari ágazatban nem örvendenek nagy népszerűségnek, mert tolakodónak és drágának tartják őket, és kevés hasznot hoznak. Az ökocímkének természetesen nem ez a lényege, hiszen az ökocímke célja, hogy megerősítse az adott környezetvédelmi kritériumoknak való megfelelést, és megnyugtassa a fogyasztókat. A probléma nagy része abból adódik, hogy nincs valódi nemzetközi koordinációja a számos ökocímke-rendszernek, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy azok meghatározott földrajzi területeken működjenek. Az olyan címkék nemzetközivé tételére irányuló erőfeszítések, mint a skandináv eredetű Nordic Swan és a német Blaue Engel, már egy ideje folynak, de úgy tűnik, hogy nem jutnak túl messzire, legalábbis a grafikai ágazatban nem. Az alternatíva a kormányok hatáskörébe tartozó szabályozás. Ahhoz, hogy valóban határokon átnyúló legyen, talán itt az ideje valamiféle nemzetközi erőfeszítésnek az ökocímkék szabványosítására.
Ha a kormányok őszintén támogatják a körforgásos gazdaságot, akkor földrajzi határokon átívelő módon kell kideríteniük, hogy mit lehet tenni a helyi iparágak és piacok támogatása érdekében egy elfogadott szabályozási rendszeren belül. Számos probléma merül fel egy nemzetközileg elismert címkézési rendszer és a környezetvédelmi megfelelés megvalósításával kapcsolatban, de az Egyesült Nemzetek Szervezete jó helyzetben van ahhoz, hogy kidolgozzon egy ilyen rendszert, és rávegye a nemzeteket annak elfogadására. Alternatív megoldásként a nemzeti kormányok elkezdhetnének együttműködni az iparági ágazatokkal egy olyan kezdeményezés alapjainak kidolgozásában, amely globálisan alkalmazható lenne. Ezt a feladatot talán az Európai Uniónak kellene megoldania, amint megszabadul a bosszantó britektől és a félresikerült Brexit-elvárásaiktól.
Forrás: Ez a cikk a Verdigris projekt keretében készült, amely egy iparági kezdeményezés, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a nyomtatás pozitív környezeti hatásaira. Ez a kommentár segít a nyomdaipari vállalatoknak naprakészen tartani magukat a környezetvédelmi előírásokkal kapcsolatban, és abban, hogy a környezetbarát üzletvezetés hogyan segíthet javítani az eredményüket. A Verdigris projektet a következő vállalatok támogatják: Agfa Graphics, Spindrift.click, EFI, FESPA, HP, Kodak, Kornit Digital, Ricoh, Splash PR, Unity Publishing és Xeikon.